Regisztráció a linken: https://forms.gle/CY4WhzgxWykAsMMZ9
Támogatóink
Regisztráció a linken: https://forms.gle/CY4WhzgxWykAsMMZ9
Szeptember elseje az új tanév első napja. Krakó László munkatársunk, barátunk, példaképünk már nem vehet részt a tudomány népszerűsítésében. Mint fizikatanárnak, neki is a természet megismeréséhez a legfontosabb elem a kísérletezés volt. Néhány hónapja már a nagy mennyei szertárban Öveges Józseffel és Mikola Sándorral, a legjobbakkal kísérletezhet együtt. Élete utolsó napjaiban is aktív volt: egy különleges kiadványon dolgozott, amely a CERN-ben folyó munkát hivatott volna bemutatni. Sajnos, ezt a tervét már nem fejezhette be. Tisztelettel és szeretettel emlékezünk Rá!
Krakó László 1966-ban érettségizett, majd 27 hónapos katonai szolgálat után a tanulmányait a győri Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán folytatta, ahol 1974-ben kapott műszaki oktatói oklevelet. 1976-ban az egri Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát.
Első és egyetlen munkahelye a Tát-kertvárosi Általános Iskola, ahol 1974. augusztus 16-tól nyugállományba kerüléséig 2008. augusztus 16-ig tanított.
Eredményes és lelkes nevelő-oktató munkájáért három alkalommal is kitüntetést kapott:
1981-ben Miniszteri dicséretet,
1989-ben Kiváló munkáért kitüntetést,
2011-ben Mikola-díjat.
Pedagógiai szakmai tevékenysége szerteágazó és igen eredményes volt. Tanórai munkáját felkészülten, szorgalmasan és körültekintően végezte. Számos szemléltetőeszközt készített, ezeket a Fizika Tanári Ankétokon kiállította és lelkesen mutatta be a kollégáknak.
Krakó László olyan szaktermet alakított ki az iskolájában, amely minden igényt kielégített. Ebben számos továbbképzést tartottak fizika tanároknak, de speciális képzésnek is helyet adott ez a terem.
Nagy örömmel és gondossággal foglalkozott a tehetséges diákokkal. Érdemei a tehetséggondozásban elévülhetetlenek. A Komárom-Esztergom megyei Ifjú Fizikus feladatmegoldó verseny szervezésében, a feladatok összeállításában, azok javításában és a feladatgyűjtemény szerkesztésében, valamint a megyei fizika tábor szervezésében húsz éven keresztül arculat meghatározó szerepet töltött be. Tanítványai három évtizeden keresztül részt vettek a megyei Ifjú Fizikus feladatmegoldó versenyen. 1994-ben egyik tehetséges tanítványa bejutott az Öveges József Országos Fizikaverseny döntőjébe.
Forrás: https://www.kfki.hu/elftaisk/DIJAK/szemely/krakol.pdf
Nyugdíjas évei alatt is folyamatosan népszerűsítette a tudományt.
A Tanár úr éveken át a táti könyvtárban tartott érdekfeszítő programsorozatot „Egy kis esti természettudomány” címmel. Az érdeklődőknek többek között bemutatta a legmodernebb kutatási központ, a CERN titkait, de a hallgatóság élvezhette különleges előadásait a babonákról éppen úgy, mint a magyar ipar és technika történetéről.
https://dorogimedence.hu/index.php/tag/krako-laszlo/amp/
2015-ben “A Táti szigetek és természeti értékei” címmel könyve jelent meg.
https://www.laskaiantikvarium.hu/program.php?id=72
2017-ben Tát város önkormányzata díszpolgári címet adományozott kimagasló pedagógiai munkájáért, közéleti-közösségi tevékenységéért, szakmai profizmusáért. https://tat.hu/diszpolgaraink/
Hosszú évek óta tagja volt a megyei Eötvös Loránd Fizikai Társulatnak is. A gyűléseken szívesen megosztotta Velünk értékes tapasztalatait mind a tudomány, mind az oktatás területén. Hiányozni fog Mindannyiunknak a Tanár úr széleslátókörű tudása, az éles meglátásai, a kreatív ötletei és a nevelés- oktatás terén szerzett élettapasztalata!
Két év kihagyás után újra a legjobb feladatmegoldókat és tanáraikat köszönthettük a Tatai Eötvös József Gimnáziumban. Végeredmények és képek
ELFT Komárom-Esztergom megyei csoportja 2022. február 28-án tisztújító tanácskozást tartott.
Magyar Csabáné kolléganő a rendkívül aktív és színes pedagógiai pályáját néhány hónap múlva abbahagyja, nyugdíjba vonul. A titkári teendőket ezután Frankel Beatrix kolléganő látja el.
A résztvevők egybehangzó döntése szerint Dr. Szeidemann Ákos folytatja elnöki munkáját.
A szükséges létszám 12 fő, maga a képzés pedig az Eötvös Gimnáziumban lesz. Aki szeretne részt venni, mindenképpen jelezze a szeptember 20-ig. Azt is írja meg, hogy az őszi szünet mely napjaiban tudná ezt vállalni (hétfőtől-péntekig bármely 3 egymást követő nap lehet). Örülnénk, ha minél többen tudnának csatlakozni, bízunk benne, hogy hasznos lesz.
Mindenki vigyázzon magára!
Üdvözlettel: Szeidemann Ákos
A döntőbe jutott versenyzők különleges üzemlátogatáson vettek részt. A Becton Dickinson orvostechnikai eszközöket gyártó vállalat tatabányai üzemében. A Komáromi B&O üzemében is jártunk.